Ford S-Max és Galaxy Hybrid - A villamosítás megkezdődött

A kék ovál igen izgalmas ajánlattal jelentkezik a hétüléses autók piacán, a közel jövőben. Az alaposan felfrissült egyterűikbe öntöltő-hibrid hajtás került.
Ford S-Max, Ford Galaxy

A Ford ügyes trükköt vetetett be, hogy a piaci pozícióit erősítse. Amíg a konkurensek sorra hagyják abba a buszlimuzinok, azaz az egyterűek készítését, addig a Ford gyártásban hagyja az S-Maxot és a Galaxy-t. Az oka, hogy az alapos frissítést követően lesz rájuk igény. Ez azért állítható ennyire magabiztosan, mert sokaknak nem jönnek be az egyre jobban terjedő, haszonjármű alapú hétüléses modellek. A Ford újdonságai, a doboz formájú konkurenseknél jóval kifinomultabbak és ”kékvérűbbek”. Ráadásul elérhető náluk az igen kívánatos és kényeztető Vignale felszereltségi szint is.

A két egyterűt Spanyolországban, közelebbről a valenciai gyárban készíti a Ford. A megtartásuk melletti fő érv, hogy eddig aránylag jó eladásokat produkáltak. A bónuszt az jelentette, hogy a vásárlók általában az alaposan felextrázott, drágább kiviteleket keresték. Ezeken pedig igen jól keresett a vállalat.

A 2015-től gyártásban lévő autók számai a következőképpen festenek: a kisebbik S-Max-ból 125 ezer darab fogyott, a testesebb Galaxy-ból pedig 69 ezer.

Ahhoz, hogy az új modellek a gyártósorra kerüljenek, komoly beruházásba fogott a kék ovál. Az utóbbi időben 42 millió Eurót költöttek az üzem korszerűsítésére, amibe beletartozik az új akkumulátor részleg létrehozása is (24 millió Euró). Itt készülnek a vízálló, ütközési energia energia elnyelő burkolattal ellátott lítium-ion akkumulátorok. Az áramtárolók az egyterűek alján kaptak helyet, így nem csökkentik az autónak az utas és a csomagtér méretét.

Az újdonságok orrába pedig a Kugában debütált, friss fejlesztésű öntöltő-hibrid technika került. Ez 2,5 literes, ”éhezésre” tervezett négyhengeres motor, automata váltó és a villanymotor hármasát jelenti. Az összteljesítmény200 lóerő, a nyomaték pedig 210 Nm. A hibrid egyterűek, az elveszendő fékezési energia 90 százalékát is vissza tudják táplálni az akkumulátorokba. A testes autók szén-dioxid kibocsájtása 140 g/km, ami igen jó fogyasztást feltételez.

A Galaxy alapban hétüléses, a raktere a hátsó ülések lehajtása után a tekintélyes 2339 liter… Az ötüléses - de hét üléssel is kérhető - S-Max, az ülések lehajtását követően 2200 literes teret biztosít. Az öntöltő-hibrid technika megjelenésével igazán kényeztető, szuper csendes egyterűek születtek.

Benedek Attila

Kapcsolódó cikkek

Nissan 370Zki

Síléc és hernyótalp a sportkocsin – Nissan 370Zki

A hernyótalpakat elég sok autóra fel lehet szerelni, például egy Nissan 370 Z-re is

Ford S-Max, Ford Galaxy

Ford S-Max és Galaxy Hybrid - A villamosítás megkezdődött

Hamarosan hibridként is elérhetők lesznek a Ford egyterűi.

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzines autóba?

Mi történik, ha gázolaj kerül a benzines autóba?

Azt mondják, igazán szórakozottnak kell lenni ahhoz, hogy nem megfelelő üzemanyagot tankoljunk. Nyilvánvalóan nem szándékosan, de olykor mégis előfordul ilyen hiba. De mi történik, ha a benzines autó gázolajat kap? Mi a helyzet fordítva?