Hivatása: Youtuber
Tim Burton-nek nincs sok ideje, mindig sietnie kell, a nap rövid. Ma is már reggel 5 óra óta úton van, a 350 és 675 lóerős álomautókkal elfoglalva. Nem csoda, hogy ha megkérdezik, hogy angol emberként mi tetszik neki leginkább Németországból, az autópályák mindenképpen említésre kerülnek.
Néhány napja ünnepelte a 30. születésnapját. Londonban él, és újabban Frankfurtban is. A polgári neve Tim Burton, ezen a néven regisztrált, a rajongói pedig Shmee150-ként ismerik. Hivatása: Youtube videókat gyárt szuper sportautókról.
Az első megjelenése óta, 2010 januárjától, ahol egy Lamborghini LP670-4 SV autót mutatott be, több mint 3200 videót közölt ebben a témában, és így kiépített egy több mint hét milliós rajongói tábort . Önmagában az ő youtube-csatornájára egy milliónál többen regisztráltak, mostanáig több mint 415 millió belépés volt, és ehhez jönnek még az instagram, facebook és twitter posztok. Amikor „Hi Tim”-mel kezdik a posztot, kissé dühösen kérdezi: „Ismer engem személyesen, vagy valahonnan mégis tudja, hogy a Shmee150 valójában Tim?”
Shmee150 videói újszerűen, személyesen, színesen és időnként hasznosan is foglalkoznak különleges autókkal. Valahol a szelfi-zsurnalizmus és a rajongói szakértelem között helyezkedik el. Burton egyáltalán nem az egyetlen youtube készítő a drága sportautók rajongói közül, de egyike a legközkedveltebbeknek. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az egyszemélyes show-jában mégsem egy elérhetetlen sztár, hanem az emberekhez közelálló, a földön két lábon álló előadó. Shmee150-re úgy lehet tekinteni, mint egy emberre a többi autórajongó közül.
A mobilja új üzenetet jelez. Gyakran keresik, és újabban szerte a világon meghívásokat kap, hogy mutasson be egy szuperautót. „Ezért van a táskámban mindig egy váltás ruha és útlevél.
Egy órával ezelőtt. Csütörtök háromnegyed kettő. Egy megbeszélt találkozón vagyunk a klasszikus városban, Frankfurtban, az autórajongók paradicsomában. Itt mindenféle ár- és évjárat-kategóriában megtalálhatók a közlekedési eszközök, úgyhogy ideális hely egy olyan autórajongóval találkozni, mint Tim Burton. Tim Burton egy fénylő lila McLaren 675LT Spider autóból száll ki, amellyel röviddel ezelőtt 324 km/órával száguldott az autópályán. Természetesen erről az útjáról is készült egy videó, amit a csatornáján bemutatott.
A Shmee150 népszerűségének egy másik oka, a videóinak tartalmi változatossága. A saját autóival való különleges élményeitől az új modellekkel való tesztutazáson át a versenyriportokig, mint például a Gumball 3000 vagy a Goodwood Festival of Speed, sok mindent bemutat.
Burton büszkén áll a McLarenje előtt, és mégsem látszik olyan magabiztosnak, amilyennek egy olyan embert gondolnánk, aki mindennap kamera előtt áll, és milliókhoz szól. Fotózás közben fölismeri őt egy járókelő és odaszól: „Hello, nagyszerű autó és kiváló videók.” Szeretne ismeretlenül kikerülni az utcára, de az autófesztiválokon ez nehezen sikerül, mondja Burton. Sokszor a rajongók több száz méteres sorokban várják, hogy szelfiket készíthessenek vele. Az egyik videójának a kommentelő részében az egyik felhasználó arra kérte, hogy a Frankfurtban levő új házát is mutassa be egy alkalommal. A diplomatikus válasza ez volt erre: „Nem, ez egy autós csatorna.” Máig sikerült megőriznie a magánélete érintetlenségét.
Közben a bécsi szeletet megette, és rendelt egy második coca-colát. Az autó mindig is a szenvedélye volt. Ezt az apjától és a nagyapjától örökölte: „Nagypapa 80 éves korában még részt vett a Noble versenyautójával (egy angol versenyautó) egy autóversenyen.” Burton emlékszik még arra is, hogy miközben ő az autóban hátul a gyerekülésben ült, az édesapja ezt mondta: „Ha szembejön egy autó, mindig ki kell találni a márkáját.” Iskolás korában nevelőintézetben volt, ahol nem állt éppen a középpontban. „Aki kamasz koromban ismert, nem gondolta volna, hogy egyszer majd képernyőn lát.” Az első videójaiban ő maga nem jelent meg, csupán arra szorítkozott, hogy az álomautókról készített az utakon haladó felvételeket. Csak miután néhány száz követővel és kommenteket készítővel személyesen megismerkedett, állt ő maga is a kamera elé. De a pulóverjében és a kockás ingjében, ma is nézhetnénk diáknak.
Egyszer csak már 500 követője lett, akik mindennap használták az új videókat. Ekkoriban a cégét átalakította, és megpróbált teljes munkaidőben youtube-készítőként működni. „Ezt a lépést a barátaim értetlenül vették.” És mit szóltak a szülei? „Ők hittek bennem, mivel az addigi tevékenységeim valamilyen módon mindig beváltak.” Közben egy sor szuper sportautó került a birtokába. A McLaren 675LT Spider mellett a gyűjteményében van neki egy Aston Martin Vantage GT8-a, egy Ford Focus RS-e és egy Ferrari FF-je is. A megvásárlandó autók listáján még szerepel egy Mercedes AMG GT R, egy Ford GT és egy TVR Griffith.
A jelenlegi vitát a belső égésű motorok betiltása körül így kommentálta: „Természetesen ez lenne a vége az ilyen kijelentéseknek: Itt jön egy nagyon hangos autó, aminek a kereke beleég az aszfaltba.” Véleménye szerint a szuper sportautók nem fognak kimenni a divatból. Ehhez a következő hasonlatot szokta említeni: 120 évvel ezelőtt még az emberek az előrehaladáshoz és az áruszállításhoz elsősorban lovakat használtak, aztán ezt fölváltották az autók. „Ennek ellenére ma is vannak lovas rendezvények. Ugyanez lesz a szuper kocsikkal. ” – véli Burton – „Alkalmasint zavartan néznének az emberek, ha egy londoni pubban valaki cigarettázna, de a drága játékszerek sosem fognak kimenni a divatból.”
Csak: Hogyan lehet saját maga által előállított videókkal pénzhez jutni, amely ugyan sokkal kevésbé költséges, mint az olyan tévéadások, mint a „Top Gear” vagy a „Grand Tour”. Nagyon egyszerűen: A youtube-készítő véleménye sokat érhet. Ahol ő megjelenik, ott nagyon sok felhasználó bejelentkezik, és ez stabil felület a hirdetők számára. A hirdetések egy határozott célcsoportot vonzanak. Egy csatornán minél több a felhasználó, annál többen vevők a hirdetésekre is.
A reklámbevételek azonban csak a jövedelmének egy részét adják. Shmee150 pénzhez jut értékesítéssel, szponzorálással, licencszerződésekkel, show-okon való részvétellel és tanácsadásokkal. Az egyszemélyes videók mögött már jó ideje van egy cég egy vezetővel és kilenc személyből álló social média csapattal. Ennek ellenére, Burton azt mondja, hogy a lehető legtöbb e-mailre még mindig megpróbál személyesen válaszolni.
Az interneten elképesztő számok keringenek a youtube-készítők bevételeiről, nyilvánosan azonban nem szívesen beszélnek a pénzről. Burton mindenesetre tagadja, hogy az autógyártóktól kedvezményeket kapna. A saját autóihoz nem kap engedményt, és akkor sem, amikor hosszabb ideig használ egy autót, amit videón mutat be. Beszélgetés közben egy autó motorzaja hallatszik. Körülöttünk néhány vendég befogja a fülét. Burton viszont anélkül, hogy a zaj kiváltóját látná, kijelenti: „Lamborghini Huracán Performante!” Ebből bárki megtudhatta, hogy mi a szenvedélye ennek az embernek.
Kicsit később megint üzenet érkezik a mobiljára. „Elnézést erre most tényleg kell válaszolnom.” Egy ideig a telefonnal van elfoglalva, miközben láthatóan elégedett, hogy az internetnek köszönhetően ebédidőben is tudja intézni az üzleti ügyeit. Épp egy új autó fizetését intézi, magyarázza közben. Egyelőre az ő titka marad, hogy milyen kocsiról van szó. A rajongók úgyis hamarosan megtudják az új videójából.