Quadok, ATV-k – Terepjárás és munka négy keréken

Ha a korábban említett UTV kategória kevésbé elterjedt itthon, a quadok erős túlzással kezdenek a mindennapok részeivé válni. Ezek a járgányok a jó terepjáró képességükről híresek.
Quadok

A quadok ismertető jegyeit elég könnyű meghatározni: alacsony nyomású, ballonos gumikon gördülő, négykerekű járműveket nevezzük quadnak, amelyet motorkerékpár kormánnyal lehet irányítani. Tömegük általában ötszáz kilogramm alatt található. Mielőtt elmerülnénk a fajtáikban, érdemes a történelmüket megismerni.

Az első quadot egy legendás motorkerékpárgyár, a jó ideje indiai kézben lévő Royal Enfield gyártotta. A mai modern quadok elődje 1897-ben hagyta el az angol cég gyártószalagját. Ez volt a kezdet, az első mai quadoknak megfelelő járgányt 1967-ben, John Plessinger építette, ami a Sperry-Rand Tricart volt. A Detroit mellett született quad nem maradt az ötletgazdánál, még a kezdetekben eladta a jogokat a traktorgyártó New Hollandnak.

A Honda amerikai részlege hamar rárepült a kínálkozó új piaci szeletre és 1969-ben kijött az ATC90-el, ami egy ballonos gumival szerelt háromkerekű motor volt. Ez a kis masina indította be igazán a piacot, és persze ezt kezdte el másolni "mindenki". Így vált népszerűvé az ATV, amivel elég korán elkezdtek versenyezni. A három betű az All Terrain Vehicle szavak kezdőbetűit takarja, szabadabban fordítva: minden terepen használható járművet jelent.

A három kerekes felépítés miatt a trükkös volt gyorsan vezetni a Hondát és versenytársait: a hátsó kerekek túlpörgetésével és közben a csúszás irányába történő kormányzással lehetett ezt megcsinálni (power slide= erőcsúsztatás). Ez a mód leginkább a versenyeken vált népszerűvé, a technika hátránya, hogy gyakorlottság kellett hozzá és gyakoriak voltak az esések is.

A háromról négy kerékre váltást is a nagyobb biztonság motiválta. Az 1987-ben az amerikai gyártók és a legnagyobb importőrök megállapodtak, hogy ezt a konstrukciót kivezetik a piacról, ezért történt meg a váltás. Az egyik oka, hogy a Tiger ATV már 160 km/órás sebességre volt képes ...

Előtte már gyártottak a quadokat, de igazán az előbb említett ok miatt lendült be a gyártásuk. Két fő csoportot különböztetünk meg náluk: a csak hátsó hajtású kiviteleket leginkább sportcélokra használják, a Dakar típusú sivatagi ralikon vagy körpályás terepes futamokon versenyeznek velük.

A másik fő területet a 4x4-es vagy 4x2-es hajtásmódú quadok képviselik, itt a felhasználás indulhat a szabadidős, kirándulós használattól, de sok quadot alkalmaznak gazdaságokban, erdészetekben vagy határ rendészetben, katonaságnál és még számtalan szakmában. Az említett területeken a 4x4-es hajtás, a mozgékonyság és a kis méretük miatt szeretik.

A többségnél automataváltót használnak, a hengerűrtartalom egész kicsitől indul, mert a gyerekek részére készült quadokat ötven köbcentis motor hajtja. A liga tetején az 1000 köbcentis, megemelt monstrumok találhatók, amelyeket kiválóan lehet használni mély sárban, fenyő alakú mintával ellátott gumikkal.

Benedek Attila

Fotó: gyártók

Kapcsolódó cikkek

Szabadidő-autók

Miért óriási divat a szabadidő-autó?

Összeszedtük a főbb érveket az utóbbi időkben ultra divatossá vált suvok mellett.

Volvo XC40 teszt

Volvo XC40 – A megérdemelt győzelem

Az Év autója címet nyert a Volvo XC40!

Az egyik legjobban eladható PHEV

Mitsubishi Outlander- az egyik legjobban eladható PHEV

A használtautó piac véleménye az Outlander PHEV-ről